Egy fogást meg lehet mutatni. Lehet gyakorolni az irányát, az erejét, a ritmusát és a biztonságos kivitelezését. Meg lehet tanulni, hogyan használjuk hozzá a kezünket, az alkarunkat vagy a testsúlyunkat.
Mindez fontos. A biztos technikai alap nem fölösleges kötöttség, hanem az, ami lehetővé teszi, hogy ne a következő mozdulaton kelljen gondolkodnunk, hanem figyelni tudjunk arra az emberre is, akivel dolgozunk.
Az érintés azonban ott kezdődik, ahol a megtanult mozdulat találkozik egy konkrét emberrel.
A technika nem az érintés ellentéte
Az érintés számomra nem pusztán technika. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a technika másodlagos vagy elhanyagolható.
Ha egy mozdulat bizonytalan, pontatlan vagy nem biztonságos, azt a figyelem és a jó szándék sem teszi megfelelővé. A szakmai tudás adja azt a megtartó keretet, amelyen belül szabadabban lehet érzékelni, választani és alkalmazkodni.
A technika olyan alap, amelyre támaszkodni lehet. De nem mondja meg önmagában, hogy az adott pillanatban milyen erősségű, milyen ritmusú vagy egyáltalán milyen jellegű érintésre van szükség.
Ehhez már nem elég emlékezni arra, hogyan tanultuk a mozdulatot. Érzékelni kell azt is, hogyan válaszol rá a másik ember.
Ugyanaz a mozdulat nem ugyanaz az érintés
Kívülről nézve két mozdulat akár teljesen egyformának tűnhet. A fogadó számára mégis egészen más élményt adhatnak.
Nem mindegy, hogy a mozdulat sietve vagy nyugodtan érkezik. Hogy a kezelő valóban érzékeli-e a test válaszát, vagy csak végrehajtja a következő elemet. Hogy van-e lehetőség megállni, lassítani vagy irányt változtatni, amikor a test ezt jelzi.
A test jelzései, a légzés, a mozgás, a feszültség, az ellazulás és a határok érzékelése mind részei annak, ami két ember között egy kezelés során történik.
Ezért nem csak azt tartom fontosnak, hogy mit csinálunk a kezünkkel vagy az alkarunkkal.
Hanem azt is, hogy hogyan figyelünk arra az emberre, aki előttünk van.